2013. augusztus 18., vasárnap

Leszállt az első Sólyom

Megtörtént amire sokan nem számítottak: elindulhat az új magyar légitársaság. Legalábbis minden ebbe az irányba mutat, hiszen ma leszállt a Liszt Ferenc repülőtérre az a Boeing 7737-500-as repülőgép, ami az első lízingelt gépe az épülő légitársaságnak. Az érdeklődés hatalmas volt. A spottereken kívűl sok érdeklődő és fotós jelent meg a reptéri kukucskáló dombokon. Az ezres nagyságrend feletti  tömeg is jelzi, a magyar embereknek az évtizedes frusztrált sűlyedő gazdasági és egyéni helyzetük után sikerre van szükségük. Ez is egy ilyen alkalom, amikor lehet ismét hinni a jobb jövőben. Persze a jövő még előttünk van, de jó látni kis jeleket is a javulásra.

A lelkes fotósok, planespotterek



Álmos vezér a neve az első gépnek
A Malév helyett a légitársaság „utóda” már augusztusban ismét járatokat indítana európai és közel-keleti célállomásokra, jövőre pedig már a tengeren túlra is repülne.



Boeing 737-500-as



A Sólyom Airways működését egyesült arab emirátusokbeli és ománi befektetők finanszírozzák, de maga a cég három magyar magánszemély tulajdonában van, ők hárman pénzelték – több száz millió forintos beruházással – a társaság eddigi indulását és működését. A társaságban az államnak semmiféle közreműködése nem volt sem eddig, sem pedig a jövőben, az állam nem lesz tulajdonos.  



Az Angliai Bournemouthban szállt fel a gép

Két egykori Malév vezette Budapestre a Sólyom  Airways első gépét

Az alakuló légitársaság különleges figyelmet fordított a megjelenő planespotterekre,fotósokra, hideg sólyom márkás ásványvizet hoztak az ún. Cargó dombra a hőségben várakozóknak.

Lehet, hogy a fedélzeten is fogjuk inni ezeket az ásványvizeket?




A légitársaság charterjáratok és menetrend szerinti járatok indítását is tervezi. A hat repülőgép üzemeltetéséhez a kezdéskor 350-400 munkatársra van szükség, de egy hónapon belül 700-ra növelik az alkalmazottak számát. Az utaslétszámot 2014-ben 3 millió, 2017-re pedig már 8 millió utasra becsülik.





A Sólyom Airways irodái a Budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren vannak, ahova a légitársaság máris beköltözött, a jegyek értékesítését járataira már augusztusban megkezdik. 2017-re már 50 gépes flotta szerepel a terveikben, további gépek lízingelése kapcsán újabb tárgyalásokat folytat. A Sólyom felkínálta a kormányzatnak, hogy augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából a légi parádén átrepülnek az első géppel a Duna felett. 












A Sólyom Holding tulajdonosai Hurtyák Róbert András, Lucsik János és Vágó József

A cég elnök-vezérigazgatója Vágó József a gép lépcsőjén állva azt mondta:"egy légitársaságnál többről van szó, a Sólyom elindításával ugyanis szeretnék Magyarországot is komolyabb helyre rakni a világban  és az új magyar légitársasággal szeretnék bebizonyítani, hogy Magyarország is képes világszínvonalú teljesítményekre."


A társaság emblémája: a sólyom

Nincsenek megjegyzések: