2013. május 30., csütörtök

Kiállítás megnyitó



Mester Tibor kiállítása elé,  Dr.Szeifert Judit, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője:

„Kamaszkoromban festő szerettem volna lenni. Szakkörre jártam, művésztelepeken voltam nyaranta, de a Dési, a „hivatalos” előkészítő kimaradt. Negyvennyolc évesen, műteremlakásban lakván, nem hagyott nyugton a gondolat: festeni... Elkezdtem, és mint mindenbe, kicsit bele is temetkeztem. Az amatőrök biztos tudatlanságával, és utolérhetetlen megszállottságával kezdtem neki. Két-háromnaponta vettem a Nagymező utcai művészellátó boltban az új és újabb vásznakat, vakkereteket, festékeket. Ma már látom, csak a „vizuális környezetszennyezés” egyik okozója lettem, bár a képek közül csak kevés került kiállításra. De én ezeknek is örültem. […] Kokas Ignác egy beszélgetésben, műtermében, elmondta: harcol a képpel. Spaknival, késsel, ecsettel, fröcsköléssel veszi fel a harcot a képpel. Addig harcol míg „legyőzi” a képet […] én elvesztettem a harcokat a képeimmel. Azok nem engedték magukat úgy alakítani, ahogy szerettem volna. Hosszabb távon be kell ismerni a sikertelenséget. Aki szereti a képeket, nem kell feltétlenül festenie is.” – írta Mester Tibor 2007. december 28-i blogbejegyzésében. Ezzel mintegy felmentést kérve és adva magának, festőként. Szerencsére azonban folytatta a harcot, és a mai napig is megküzd a képekkel, mondhatnánk fotósként a festészettel.
A fotó és a festészet kapcsolata egészen a fényképészeti eljárás felfedezéséig nyúlik vissza, sőt még előbbre – hiszen a fotózás előzményének számító camera obscurát már a reneszánsz festők is előszeretettel használták. A reneszánsz korában fogalmazódott meg, majd azóta élt a festőkben az az igény, hogy a valóságot minél hűebben adják vissza képeiken, azaz, hogy igyekezzenek „azt festeni, amit látnak”. A fotó felfedezésével gyökeres fordulat állt be, hiszen kezdetben a fotózás utánozta a festészetet. A leghíresebb festők is próbálkoztak az új eljárással, és igyekeztek a festészeti műfajokat átültetni fotóra, így elsősorban csendéletet, portrét készítettek a festményekhez hasonló beállításokat alkalmazva. A hatvanas évektől Amerikában, majd a hetvenes évek elejétől Európa-szerte elterjedt a fotórealizmus, amely már a fotó aprólékos és részletgazdag kidolgozását ültette át a festészet területére.
Ez technikai precizitást követelt a festőktől, hiszen az elkészült képnek fotószerűnek kellett lennie, azaz a festészet igyekezett fotóhatást elérni. Megfordult tehát a helyzet, és a kezdeti festészetet imitáló fotózásból immár a fotót etalonként tekintő festészeti eljárás és stílus született.
A kilencvenes évek derekán újjáéledt a fotó alapú festészet, és napjainkig vannak festők, akik a fotót használják a festészet eszközeként. Mester Tibor esete azonban éppen fordított, hiszen ő fotósként fest, és mondhatjuk, hogy ő a festészetet használja a fotó eszközeként. A kiindulópont mindkét esetben azonos: a fotó a festmények alapja. De Tibor esetében összetettebb a képlet. Alapvető különbség a fotókat használó festők és Tibor megközelítése valamint hozzáállása között, hogy ő professzionális fotósként sajátkészítésű, magas színvonalon kivitelezett fényképeit használja festményeihez. A felvételeken szereplő beállítások, a fények és az elkapott pillanatok határozzák meg a kompozíciók alapját. Így azoknál a festőknél, akik mások fényképeit veszik alapul, felmerül a kérdés, hogy az így elkészült festmények valójában kinek is a művei? Mester Tibor esetében ez nem kérdéses.
A fotó túl azon, hogy alkalmas „élethű”, a valóságot pontosan tükröző kép visszaadására, a sokszorosító grafikai eljárásokhoz hasonlóan a reprodukálhatóság és a sokszorosíthatóság eszköze is. Itt kell megemlíteni egy másik aspektust. Mester Tibor immár negyven éve műtárgyfotósként elsősorban festményeket fényképez, így még inkább érthető az inspirációja arra, hogy saját fotói felhasználásával festményeket készítsen.
A fotóhoz elsősorban mindenki a realitás fogalmát kapcsolja. A fényképezés legfőbb kritériumának az objektivitást, annak alapjának pedig a tiszta fényképészeti ábrázolást tartják amióta a fotó a művészeti ágak között megjelent. Ahogy Paul Stand is megfogalmazta a fényképészetről írva: „A fényképezés lényege az objektivitás. Ez szabja meg kifejezéseszközeink lehetőségeit és korlátait egyaránt.”
Mester Tibor fotósként pontosan tudja, hogy mi várható el egy fényképtől, így amikor fest, túllép a fotó kínálta lehetőségeken. Azáltal, hogy saját felvételeit továbbgondolja, a fotózás eszköztárának kitágítására, és egyben a konvencionális látvány túlhaladására tesz kísérletet. Egyrészt a merev kontúrok által határolt képtárgyait oldja festői formákká, másrészt képkivágatai és montázsszerű eljárása által a fotó realitását az absztrakció szolgálatába állítja.
A most látható képek között vannak fotó alapra festett művei, ahol az eredeti fényképet, annak figurativitását, „realitását” megtartva, ecsetkezelése által festői kompozícióvá alakítja azt. Más képeken teljesen átírjam, vegyszerekkel „festi” vagy kollázsszerűen egymásra rétegzi a fotószegmenseket, így absztrakt struktúrák bontakoznak ki munkáin. Máskor emberi testrészleteket olyan módon jelenít meg, hogy azok első ránézésre tájkép hatását keltik. Vagy tájak részletei idéznek antropomorf asszociációkat?
Ez a többszörös kettősség adja Mester Tibor képeinek lényegét, és teszi izgalmassá a képek szemlélését, a rajtuk lévő ábrázolások értelmezését. Az interakció minden műalkotás legfontosabb célja, azaz párbeszédre hívni a nézőket. Hiszen a nézők szemlélődése során, az ő gondolataik által nyer befejezést minden művészeti produktum.
Mester Tibor képei mindenképpen elérik ezt a célt, hiszen már technikai szempontból is felkeltik a nézők a figyelmét, hogy vajon festmények vagy fényképek, illetve, hogy festmény alapú fotók vagy fotó alapú festmények-e?
Azután jön a „mit ábrázolnak, hogyan értelmezhetők a képeken látható kompozíciók?” kérdés. A rajtuk megjelenő dombok és lankák vajon testek vagy tájak, esetleg testtájak?
A választ a képek segítségével mindenki magában, illetve magával találja meg, ha felfedezőútra indul Mester Tibor most látható kiállításán.
Jó kirándulást kívánok mindenkinek Mester Tibor képeinek harcmezején.
                                                                                                                               
                                                                                                                             Szeifert Judit

2013. május 30.

Mester Tibor és Szeifert Judit a megnyitón



Nincsenek megjegyzések: