2012. november 29., csütörtök

Új Csontváry kép

Az utóbbi évtizedekben háromszor került kalapács alá Csontváry-kép magyar aukción. A rekordot is egy Csontváry mű  tartja: a Szerelmesek találkozását 230 millió forintért ütötte le a Kieselbach Galéria. ( Ez az a kép, amit idén elloptak, de néhány hónap elteltével szerencsésen előkerült.) A Traui tájkép naplemente idején 80 millió forintos kikiáltási árról indul majd Virág Juditnál, becsértékét 130 -240 millió forint között határozta meg a galéria.


Csontváry Kosztka Tivadar -  Traui tájkép naplemente idején   Fotó: Mester Tibor
A festmény 113 évig rejtve volt, nem látta nagyközönség. 2012 nyarán egy ismeretlen magángyűjtő kereste meg a galériát azzal, hogy értékesíteni szeretne egy évtizedek óta, a családja birtokában lévő Csontváry-festményt.

Csontváry Kosztka Tivadar -  Traui tájkép naplemente idején /részlet/     Fotó: Mester Tibor
A mű története 1922-től napjainkig pontosan nyomon követhető. A festmény Geist Gáspár tulajdonában volt 1922-től 1972-ben bekövetkezett haláláig, közben 1951-ben letétbe került a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárába. 1972-től 1990-ig Geist Gáspár unokahúga, illetve az ő örököseinek birtokában volt, 1990-től pedig magángyűjteményben.

Csontváry Kosztka Tivadar -  Traui tájkép naplemente idején /részlet/    

A kép címét ugyan másként fordították,  Bellák Gábor művészettörténész az  előkerült festményt az eddig hiányzó Holdvilágos éj trauban című képpel azonosította. A kompozíció a lemenő nap és a felkelő hold fényében ábrázolja Trau (Trogir) városát.

Csontváry hátlap részlet

Kaszás Gábor művészettörténész az ötödik kép felbukkanásának jelentőségéről az MTI-nek elmondta: ennek az alkotásnak az előkerülésével vált világossá, hogy Csontváry, aki magát a Napút festőjének tartotta, nem véletlenszerűen, hanem előre meghatározott terv szerint rögzítette a napszakokat és az égtájakat.
"Ezt nem tudta a szakirodalom, újabb adalékokkal gazdagodtunk Csontváry festéstechnikáját illetően" - fogalmazott a művészettörténész, aki azt is elmondta, hogy eddig a szakirodalomban mindenki másképp interpretálta a Napút-festészetet, de az ötödik kép előkerülésével már definiálható ez a fogalom.

1 megjegyzés:

Ciripbogár írta...

hű, szép! A történetért külön köszi:)